Pentti Haanpää nevével 1976-ban, huszonegy évvel halála után ismerkedhetett meg a magyar olvasó: Sato törzsőrmester esete című kisregénye és egy csokorra való novellája jelent meg „A megélhetés furfangjai” című kötetben. A kései fölfedezés felelősségét ez esetben megoszthatjuk a finnekkel: ők maguk is az író halála után ismerték föl igazán az életmű jelentőségét. Pedig húszéves korában, 1925-ben első novelláskötetének kiadásakor a kritikusok rég várt tehetségként köszöntötték, és hasonló figyelem és megértés kísérte következő két könyvét is. Ezután egy évtizedre a szó szoros értelmében kiszorították az irodalomból, s bár később visszaküzdötte magát, a valódi elismerést már csak az utókortól kapta meg. Haanpää írói pályafutása a finn irodalomban meglehetősen kivételes. Sorsának alakulásában egyéniségén, írásművészetének különbözőségén kívül a húszas, harmincas évek finnországi politikai légköre is fontos szerepet játszott. Autodidakta volt. Ez ugyan Finnországban már a húszas év