Aho, Juhani (eredeti nevén Brofeldt, 1861-1921) papi család gyermekeként Kelet-Finnország Iisalmi községében született. Iskoláit Kuopióban végezte, majd a Helsinki Egyetem hallgatója lett. Tanulmányait nem fejezte be, egy ideig újságíróként dolgozott, majd - a finn írók közül elsőként - irodalmi munkásságából élt. Már 1883-ban nagy feltűnést keltett Siihen aikaan kun isä lampun osti (Amikor apa megvette a lámpát) című novellájával.,,Isteni tehetség"-ként ünnepelték a régi és az új, a letűnőfélben levő múlt és a születőben levő jövő konfliktusainak mesteri ábrázolóját. Erre az alapmotívumra - amely Aho életművében később is fel-felbukkan - épül Rautatie (1884, A vasút) című kisregénye, a következő évtizedek népéletet ábrázoló regényei előfutáraként. Az 1885-ben megjelenő Papin tytär (A pap lánya), majd a folytatásaként 1893-ban kiadott Papin rouva (A tiszteletesné asszony) című regényeiben érdeklődése kora finn értelmisége felé fordul. Míg első novellájával osztatlan sikert arato
Pentti Haanpää nevével 1976-ban, huszonegy évvel halála után ismerkedhetett meg a magyar olvasó: Sato törzsőrmester esete című kisregénye és egy csokorra való novellája jelent meg „A megélhetés furfangjai” című kötetben. A kései fölfedezés felelősségét ez esetben megoszthatjuk a finnekkel: ők maguk is az író halála után ismerték föl igazán az életmű jelentőségét. Pedig húszéves korában, 1925-ben első novelláskötetének kiadásakor a kritikusok rég várt tehetségként köszöntötték, és hasonló figyelem és megértés kísérte következő két könyvét is. Ezután egy évtizedre a szó szoros értelmében kiszorították az irodalomból, s bár később visszaküzdötte magát, a valódi elismerést már csak az utókortól kapta meg. Haanpää írói pályafutása a finn irodalomban meglehetősen kivételes. Sorsának alakulásában egyéniségén, írásművészetének különbözőségén kívül a húszas, harmincas évek finnországi politikai légköre is fontos szerepet játszott. Autodidakta volt. Ez ugyan Finnországban már a húszas év